Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége
Medinfo – Koronavírus információk
|
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2016. évi LXV. törvény A Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet között az Egészségügyi Világszervezet Budapesti Központjának létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről.
A megállapodás szövege itt olvasható.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által készíttetett tanulmányok szerint az európai országokban hasonlóan rossz a roma lakosság egészségi állapota, közölte a szervezet európai irodájának egészségpolitikai szakigazgatója a Debreceni Egyetemen (DE), A romák egészségi állapotával kapcsolatos kutatások Közép-Kelet-Európában című háromnapos nemzetközi konferencia megnyitóján. „A daganatos betegségek aránya mintegy négyszeres a cigányság körében” Östlin Piroska a WHO által Bővebben…
Az utóbbi évek „legnagyobb vívmányának” nevezte tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán a nem dohányzók védelméről szóló törvényt, majd jelezte, hogy májustól az elektromos cigaretta (e-cigaretta) is azonos korlátozás alá esik a fogyasztást, az árusítást és a reklámozást tekintve, mint a hagyományos dohányáruk.
Az egészségügyi államtitkár rámutatott, néhány év alatt csökkent a dohányzók száma Magyarországon, ám a fiatalok Bővebben…
Teljes szöveg
A „Public Health Panorama” (Népegészségügyi Körkép) című folyóirat a WHO Európai Regionális Irodájának folyóirataként képez platformot a népegészségügyben dolgozó szakemberek és más szakterületek kutatói számára a népegészségügy jó gyakorlatát és az ilyen jellegű tudományos bizonyítékok felhasználását előmozdító kutatásaik közzétételéhez. A folyóirat cikkei széles területet fognak át. Témaköreik sorában Bővebben…
InforMed 2016.05.12.
Genf – A városlakók több mint 80 százaléka egészségre veszélyes szintű légszennyezettségben él, a szegény és közepesen fejlett országokban a százezer lakosnál nagyobb városok 98 százalékában nagyon magas a légszennyezettség, amely évente több mint hárommillió ember halálát okozza világszerte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb adatai szerint. Az ENSZ szakosított szervezetének légszennyezettségi adatbázisa alapján Bővebben…
In: Orvosi Hetilap. – 2016. 157. évf. 12. sz., p. 451-460.
A WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége a közelmúltban adta közre az Európai Rákellenes Kódex negyedik, átdolgozott kiadását. Ebben a rosszindulatú daganatos betegségek előfordulásának mérséklésére szolgáló, személyre szóló tanácsokat 12 pontban foglalja össze. A tanácsok egy része a daganatkeletkezésben bizonyítottan szerephez jutó, többségükben a mindennapi életmóddal Bővebben…
WebOrvos 2016.04.04.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Szolgáltató Irodájának Budapestre telepítéséről szóló megállapodás létrehozására hatalmazta fel a külgazdasági és külügyminisztert a miniszterelnök – olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.
A megállapodás létrejöttét követően a végleges dokumentumot a külgazdasági és külügyminiszternek, az emberi erőforrások miniszterének és az igazságügyi miniszternek kell a kormány elé terjesztenie.
Pusztai Zsófia, a Bővebben…
|
Magyar Orvosi Bibliográfia
Nyitvatartás
- Az olvasóterem látogatható:
Hétfőtől csütörtökig: 9–16h, Pénteken: 9–12h
- Telefonos tájékoztatás, dokumentumátvétel hivatali munkaidőben:
Hétfőtől csütörtökig: 8–17h, Pénteken: 8–14h
- Kollégáink elérhetősége
|