Az alkoholpolitika adóssága

E sorok írója a 2010-től kibontakozott, 2014-ben újabb és még erősebb fundamentumra épülő nemzetpolitikánk nagy adósságának tartja a nemzeti alkoholpolitikát. Miért is? Levendel László, az Országos Alkohológiai Intézet igazgatója már jóval halála előtt 1956 leveretésére vezette vissza azt a társadalmi anómiát, amely okolható a gulyáskommunizmus évtizedeiben az össznépi italozásért. Annak, aminek következtében országunk a múlt század 80-as éveinek derekára „Európa beteg országává” vált. Mint egészségpolitikusnak nem kis része volt abban, hogy már a nagypolitika szintjén is a figyelem előterébe került az, hogy az alkoholizmusjárvány ellen társadalmi összefogással induljon offenzíva.

Buda Béla az 1992-ben megjelent Az alkohológia új távlatai című kötetében az alkohol rendkívül súlyos kárait illetően így fogalmaz: „már a hetvenes években tudtuk, hogy néhány tízezernyi többlethalálozás róható fel az alkoholnak”. A híres brit pszichiáter, R. E. Kendall szerint „Az alkoholizmus elleni medicina éppen annyira tehetetlen, mint a modern háború sérülései és egészségkárosodásai ellen; a megoldást általános társadalmi szinten kell keresni. Be kell látnunk, hogy az alkoholizmus politikai probléma, hiszen a megoldáshoz közelebb vivő intézkedések politikai jellegűek.” A szerző nem azt hirdeti, hogy az alkoholistákat ne kezeljék orvosok és ne javítsák az orvosi, egészségügyi ellátás színvonalát, csak azt akarja, hogy reálisan nézzünk szembe a problémával.

Az EU országainak legtöbbjében létezik nemzeti, mégpedig a legtöbb államban a parlament, illetve a kormányzat által felügyelt és koordinált alkoholpolitika, ez alól csak hét ország, köztük hazánk kivétel. Mármost hogy Európa térképén miért éppen hazánk a kivételek egyike, az e sorok írója számára is rejtély. Hiánya másként nem, mint a nemzetpolitika nagy adósságaként fogható fel. Samu István pszichiáter Budapesten 1987. június 24-én így fogalmazott: „Máig valóságos alkoholos holokausztot szenvedett nemzetünk.”

Az alkohol visszaélésszerű vagy mértékvesztett fogyasztására visszavezethető problémák rendkívül elterjedtek, nagyon megterhelik az egészségügyi ellátórendszert, amellett jelentős szerepük van a halálozásban, különösen a korai halálozásban. Mind az alkohol visszaélésszerű fogyasztása, mind a több százezer honfitársunk esetében alkoholfüggőségbe/krónikus alkoholbetegségbe torkollott alkoholizmus elleni küzdelem csak nemzeti összefogással, nemzeti alkoholpolitika kimunkálásával és talaján járhat eredménnyel. Egy 2014-ben megjelent WHO-dokumentum egyik oldalán Európa alkoholtérképe látható. Azon hazánk a pirosak, azaz az alkoholizmustól leginkább fertőzöttek mezőnyében látható. Bizony, a nemzetpolitika részeként e térképen is lenne mit fehéríteni.

E sorok írója abban a megtiszteltetésben részesült, hogy hazánkból egyedüliként tarthatott előadást a 2014 februárjában Dubajban megrendezésre került International Conference on Drug Discovery & Therapy egyik szekciójának ülésén. Módom nyílt arra, hogy a világból összesereglett ötszáz, köztük négy Nobel-díjas gyógyszerkutatónak és a terápia területén nevet szerzett kollégámnak feltegyem a kérdést: mikorra várható, hogy rendelkezésünkre álljon egy, az alkoholizmus megelőzését, illetve a kezelését hatékonyan szolgáló gyógyszer kifejlesztése és piacra kerülése? Miután e kérdésre sem ott helyben, sem azóta ígéretes választ nem kaptam, úgy tűnik, egyelőre az alkoholizmus (elsődleges) megelőzése terén nem mástól, mint a nemzeti alkoholpolitikáktól remélhetünk eredményt.

forrás