Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége


Kudzu gyökér alkoholizmus ellen

A Harvard Egyetem kutatásai alapján a Kínából származó kudzu gyökér ígéretes megoldást jelenthet azoknak, akik mérsékelni szeretnék az alkoholfogyasztást, írja a GyógynövényLap.

Két csoportba oszthatók azok, akik már függőségtől szenvednek: az egyik, akiknek mindennap alkoholt kell fogyasztaniuk, a másik csoport tagjai pedig azok, akik nem képesek megállni a teljes lerészegedésig, habár lehet, hogy csak hetente-kéthetente teszik ezt meg.

Egy egység alkohol, azaz alkoholmennyiség, amelyet egy átlagos ember mája 1 óra alatt képes lebontani. Ez 8-12 grammot jelent. Egy egység alkohol található 2 cl égetett szeszesitalban, 1 dl borban, vagy 1 pohár sörben.

Az egy fő esetén elfogadható napi alkoholfogyasztás, amit alkoholegységben szokás kifejezni, számos tényezőtől függ, mint például a nem, a kor, a testtömeg és az egészségi állapot. A legújabb ajánlások szerint a heti megengedhető, egészségre nem káros, mérsékelt alkoholfogyasztás 14 egység. Jóllehet ez soknak tűnik, azonban, ha utána számolunk kiderül, hogy napi 2 pohár sörrel már el is értük a 14 egységet, és így könnyű belátni, hogy meglepően könnyű túllépni ezt a határt. A jelenleg kutatások tárgyát képező kudzu gyökér azok számára is segítséget nyújthat a közel jövőben, akik rendszeresen túllépik ezt a mennyiséget.

A kudzu a Puerariák (fojtóbabok) nemzetségébe tartozó, Dél-Kelet-Ázsiában, Kelet-Ázsiában és néhány csendes-óceáni szigeten őshonos pillangósvirágú, hüvelyes növény, ismerteti a GyógynövényLap. Már időszámításunk kezdetén használták köhögés, megfázásos és influenzás tünetek enyhítésére, illetve magas vérnyomás kezelésére. Feljegyezték azonban azt is, hogy időszámításunk után 600-ban már alkalmazták a túlzott mennyiségű alkoholfogyasztás megelőzésére.

Egy amerikai placebo-kontrollált kutatásban 17 nagyivó esetén vizsgálták, milyen hatással van rájuk, ha alkohollal együtt kudzugyökér-kivonatot is fogyasztanak. Eredményeik szerint a vizsgált személyek esetében az elfogyasztott mennyisége jelentősen (34-57%-kal) csökkent, ha az ital mellé kudzu kivonatot is fogyasztottak. A kutatók szerint a hatóanyag feltételezhetően megnöveli az agyban a vérátáramlás mértékét. Tehát kudzu kivonat abban segíthet, hogy az agyi jutalomközponthoz hamarabb eljusson az alkohol, és a hatásit korábban kifejtse. Mivel így a kívánt hatás kevesebb alkohollal is elérhető, szinte észrevétlenül csökkenthet a bevitt alkoholmennyiség is.

A kezdeti, igen biztató kutatási eredmények alapján lehetséges, hogy a növényből készült kivonatot vagy megfelelő hatóanyagokat tartalmazó, minőségi termékek a jövőben számos nagyivónak segíthetnek az alkoholfogyasztás mérséklésében.

Megjelent itt.