A kannabisz használatával kapcsolatos jogalkotás Európában

 ke302

Cannabis legislation in Europe : an overview . — Luxembourg : Office for Official Publications of the European Communities, 2017. — 32 p. (L.sz.: KE323 [KAB/2017/07])

hole

A Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) folyamatosan monitorozza a kannabisz használata és felügyelete vonatkozásában jelentkező fejleményeket, és az erre irányuló jogalkotásról szóló jelentésével kíván segítséget nyújtani a drogstratégiák kialakításához. A kábítószer-fogyasztás trendjei országonként igen eltérőek. Becslések szerint 2014-ben (EMCDDA, 2016-os adat) mintegy 1,6 millió kábítószer-visszaélés történt, és ezek 57%-át kannabisz-használattal követték el.
A droghasználattal kapcsolatos stratégiák megváltoztatására irányuló törekvések, – melyek a szer rekreációs célra való alkalmazásának néhány ország által bevezetett engedélyezéséből indulnak ki – a szankciók csökkentését szorgalmazzák, de a kábítószerek használatának legalizálását Európa egyetlen kormánya sem támogatja. Az EMCDDA ennek ismeretében készítette el jelentését, mely a kannabisszal kapcsolatos jogalkotás jelenlegi helyzetét ismerteti az Európai Unióban, választ ad a kábítószer-használatra vonatkozó jogalkotással kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre, és objektív alapot kíván szolgáltatni a jövőbeli döntéshozatalhoz.