Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége


Zacher: álságos a biofű elnevezés

Folytatódik a gyermekotthonokban élő fiatalok droghasználatának megelőzését, visszaszorítását célzó uniós program, hangzott el az InfoRádióban.

A Legyen más a szenvedélyed! 2. című projekt keretösszege kétmilliárd forint. Zacher Gábor toxikológus szerint, ha jól szervezett a program, akkor sikeres lehet. Már a tizenkét éves korosztály is veszélyeztetett, a kortárscsoport-minták nagyon intenzíven hatnak, mert hiányoznak a klasszikus pozitív szülői minták – mondta Zacher. Az InfoRádiónak azt is hozzátette, a gyerekek 12-től 21 éves korukig együtt vannak, és mivel a példaképek mindig fölülről jönnek, könnyebben magával ragadhatja a kisebbet, ha a „nagyfiú” iszik, dohányzik, esetleg „cuccozik”, mint a családi környezet, ahol azért lehet pozitív minta.

A fiatalok általában az olcsó szerekhez tudnak hozzáférni, egy biofüves cigaretta 400 forintba kerül. „Álságos a biofű elnevezés, ezek szintetikusan előállított, a marihuánához hasonló szerkezetű és hatású vegyületek, amelyeknek a hatáserőssége azonban sokszor meghaladhatja a marihuánáét.”

A gyermekotthonokban élő fiatalok droghasználatát megelőző programról szólva Zacher kiemelte, a hatékonysága a megvalósításán múlik, azon, hogyan sikerül a gyerekeket megszólítani. „Remélem, nem az elrettentetésről fog szólni, hanem megpróbál egyéb lehetőségeket, példákat állítani, például a sport vagy más hobbi területeken, amelyek a gyerekek épülését szolgálják. Sokkal inkább, mint a szerhasználat, ami talán adhat pillanatnyi örömöt, de a szintetikus drogok világában különösen rengeteg veszélyt hordoz magában.”

forrás